Emberjogi törvények


Az emberi jogokról és a biomedicináról szóló 2002 évi VI. Törvény szerint (a továbbiakban: T.).

A T. 2. Cikk szerint:
Az emberi lény érdeke és jóléte a társadalom vagy a tudomány puszta érdekével szemben mindenkor elsőbbséget élvez.”


A T. 5. Cikk kimondja:
Egészségügyi beavatkozás csak azután hajtható végre, ha abba az érintett személy
szabadon és tájékozottságon alapuló beleegyezését adta.
Ennek a személynek előzetesen megfelelő tájékoztatást kell kapnia a beavatkozás céljáról és természetéről, valamint következményeiről és kockázatairól.
Az érintett személy beleegyezését bármikor szabadon visszavonhatja.


Ternovszky-jog az önrendelkezésről: 

Először mondta ki bíróság, hogy a magánélethez való jog értelmében, a nőnek jogában áll szabadon megválasztani a szülése körülményeit."

Ennek kapcsán nyilatkozta Hermine Hayes-Klein, amerikai ügyvédnő: Ha a szülő nőnek valódi hatalma van a szülés folyamata felett, az azt jelenti, hogy nem kell külső utasításra cselekednie. „Bármit is választ szülése helyszínéül, soha nem utasíthatják az anyát, hogy feküdjön hanyatt, hogy ne mozogjon, hogy csendben legyen, vagy hogy tolja ki a gyereket 10 percen belül.“ A világ sok országában azonban a szülő nőknek - a többi „beteggel“ ellentétben - nincs valódi joga a tájékoztatáson alapuló beleegyezéshez, és a kezelés visszautasításához.


A legtöbb szülő nem tudja, mit jelent, hogy felnőtté vállásáig ő a gyermeke törvényes képviselője:

A gyermeken a törvényes képviselő (a szülő) beleegyezése nélkül semilyen beavatkozást nem hajthatnak végre! Nem vihetik el a szülőtől, nem vizsgálhatják, csak a szülő jelenlétében, bármit is csinálnak, a szülő beleegyezésével tehetik.


Az emberi jogokról és a biomedicináról szóló 2002 évi VI. Törvény szerint (a továbbiakban: T.).

A T. 2. Cikk szerint:
Az emberi lény érdeke és jóléte a társadalom vagy a tudomány puszta érdekével szemben mindenkor elsőbbséget élvez.”


A T. 5. Cikk kimondja:
Egészségügyi beavatkozás csak azután hajtható végre, ha abba az érintett személy
szabadon és tájékozottságon alapuló beleegyezését adta.
Ennek a személynek előzetesen megfelelő tájékoztatást kell kapnia a beavatkozás céljáról és természetéről, valamint következményeiről és kockázatairól.
Az érintett személy beleegyezését bármikor szabadon visszavonhatja.

Ez a gyermekre is vonatkozik, akit a szülő képvisel!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése